Egy japán kutatás szerint már egy hétvége is meglepő változásokat indíthat el a szervezetünkben
Az erdő, ami gyógyít?
Egy japán kutatás szerint már egy hétvége is meglepő változásokat indíthat el a szervezetünkben

Erdőfürdő, immunrendszer, stresszoldás és a Bükk különleges levegője. Miért érdemes néha egyszerűen csak eltűnni az erdőben?

Nemrég csodára ébredtem. Esett! Végre! 😊 Tudom, vannak, akik ilyenkor bosszankodva néznek ki az ablakon, és azon gondolkodnak, hová tették az esernyőt. Én viszont egészen más miatt örültem. Aki járt már eső után a Bükkben, pontosan tudja, miről beszélek. Az erdő különleges, semmihez sem hasonlító illatához. A nedves avar, a föld, a fák, a moha…  Az a csodálatos földillat, amit eső után érzünk, nem csupán romantikus képzelődés.

Még neve is van: petrichor.
Az eső utáni jellegzetes illat kialakulásában többek között a talajban élő mikroorganizmusok által termelt geozmin nevű vegyület és a növényi eredetű anyagok játszanak szerepet. A természet tele van olyan apró részletekkel, amelyek mellett a hétköznapokban egyszerűen elrohanunk. Azt azért nem állítanám, hogy az avar illata önmagában bizonyítottan endorfintermelést indít el. A természetben töltött idő hangulatjavító, stresszcsökkentő hatására viszont egyre több tudományos bizonyíték áll rendelkezésre.

A tudomány szerint az erdőben töltött idő valóban mérhető változásokat idézhet elő a szervezetünkben.

Egy japán orvos, 12 irodai dolgozó és egy meglepő kísérlet
Van egy kutatás, ami különösen érdekes, ezért elhoztam nektek is.

Li Csing (Qing Li) japán orvos és kutató munkatársaival tizenkét, Tokióban dolgozó, egészséges férfit vizsgált. A résztvevők háromnapos, két éjszakás erdei kiránduláson vettek részt. Mielőtt kérdeznétek, semmi különöset nem csináltak csak sétáltak az erdőben. Az első napon körülbelül két órát, a másodikon pedig délelőtt és délután is két-két órát. A kutatók közben vérmintákat vettek tőlük, és többek között az úgynevezett NK-sejtek aktivitását vizsgálták.

Jogos kérdés, hogy mik azok az NK-sejtek?

Az NK a natural killer, vagyis természetes ölősejt rövidítése. Ezek az immunrendszerünk fontos sejtjei, amelyek szerepet játszanak például a vírusfertőzött és a kórosan megváltozott sejtek felismerésében, elpusztításában. A háromnapos erdei kirándulás után a tizenkét résztvevőből tizenegynél emelkedett az NK-sejtek aktivitása, átlagosan körülbelül 50 százalékkal. De a kutatók itt nem álltak meg. Egy későbbi vizsgálatban azt is megnézték, meddig maradhat fenn ez a változás. Az erdei kirándulás után egy héttel még kimutatható volt a fokozott NK-sejt-aktivitás, és a harmincadik napon is végeztek méréseket. A kutatók az erdei kirándulást városi kirándulással is összehasonlították. A városi program során nem tapasztaltak hasonló immunsejt-aktivitás-növekedést.

Tehát… nem biztos, hogy csak a séta számít. Az sem mindegy, hol sétálunk!

Persze fontos hozzátenni, hogy kis létszámú kutatásokról beszélünk. Ezek az eredmények nem jelentik azt, hogy egy erdei hétvége garantáltan megvéd minket a betegségektől. De arra mindenképpen jó okot adnak, hogy komolyabban vegyük a természetben töltött időt.

Mi az az erdőfürdő, és miért beszél róla egyre több kutató?

Japánban külön neve is van a természetben való tudatos elmerülésnek: shinrin-yoku, magyarul erdőfürdő. És mielőtt bárki fürdőruhát csomagolna Bánkútra, gyorsan szólok: víz egyáltalán nem szükséges hozzá! (Bár van wellnessrészlegünk, szóval azért csak csomagoljatok mégis… :-D)

Az erdőfürdő lényege, hogy nem teljesítménytúrára indulunk vagy kilométereket gyűjtünk, nem az óránkat figyeljük, és nem az a cél, hogy minél gyorsabban felérjünk valahová, csak egyszerűen jelen vagyunk. Figyeljük a madarakat. Hallgatjuk a levelek zizegését. Beszívjuk az erdő illatát. Néha megállunk, és hagyjuk, hogy egy kicsit lelassuljon körülöttünk a világ. A kutatók szerint az erdei környezet többféle módon is hozzájárulhat a jóllétünkhöz.

A fák például illékony szerves vegyületeket bocsátanak ki. Ezek között vannak az úgynevezett fitoncidok, például az alfa-pinén és a béta-pinén. Li Csing kutatócsoportja ezeket az anyagokat is vizsgálta, és felvetette, hogy az erdei levegőben található vegyületek részben hozzájárulhatnak az immunrendszerben megfigyelt változásokhoz.

És szerintem néha nem is kell mindent laboratóriumban megmérni ahhoz, hogy észrevegyük: egy jó erdei séta után könnyebbnek érezzük magunkat.

Erdőfürdő a Bükkben, Bánkút környékén nem nehéz lelassulni…

Szerencsések vagyunk itt, a Fehér Sas Panzióban, mert a Bükki Nemzeti Park csodálatos természeti környezete a küszöbünkön kezdődik. Bánkút és a Bükk-fennsík erdői minden évszakban más arcukat mutatják. Tavasszal a friss zöld levelek, nyáron az árnyas erdei utak, ősszel az aranyló lombkoronák, télen pedig a hóval borított, csendes táj teszi különlegessé a kirándulást.

Végezetül: tényleg gyógyít az erdő?

Azt ma még nem mondhatjuk, hogy az erdő minden betegséget gyógyít, vagy hogy egyetlen hétvége egy hónapra felturbózza az immunrendszerünket. De azt már több kutatás is alátámasztja, hogy a természetben töltött idő segíthet a stressz csökkentésében, a hangulat javításában, és bizonyos immunológiai változásokkal is együtt járhat.

Nem kell hozzá drága felszerelés, különleges tudás vagy hatalmas teljesítmény. Csak ki kell menni az erdőbe. Ha pedig éppen a Bükkben jártok, nálunk egy finom ebéd, egy forró ital vagy akár egy kényelmes szoba is vár benneteket. Meg aztán az eső utáni avarillatot úgysem lehet üvegbe zárva hazavinni, (pedig ha lehetne, szerintem már rég árulnám a recepción…) el kell jönni és bele kell szagolni a levegőbe. 😊

Baráti üdvözlettel,

Beáta
A Fehér Sas Panzió és Étterem (egyik) lelkes dolgozója

 

Felhasznált tudományos kutatások

  1. Li, Q. és munkatársai (2007): Forest Bathing Enhances Human Natural Killer Activity and Expression of Anti-Cancer Proteins. International Journal of Immunopathology and Pharmacology. A 12 férfi részvételével végzett erdei vizsgálat eredményei.
  2. Li, Q. és munkatársai (2008): Visiting a Forest, but Not a City, Increases Human Natural Killer Activity and Expression of Anti-Cancer Proteins. International Journal of Immunopathology and Pharmacology. Az erdei és városi kirándulás immunológiai hatásainak összehasonlítása.
  3. Hunter, M. R., Gillespie, B. W. és Chen, S. Y.-P. (2019): Urban Nature Experiences Reduce Stress in the Context of Daily Life Based on Salivary Biomarkers. Frontiers in Psychology. A 20–30 perces természetben tartózkodás és a kortizolszint kapcsolata.
  4. Antonelli, M. és munkatársai (2019): Effects of forest bathing (shinrin-yoku) on levels of cortisol as a stress biomarker: a systematic review and meta-analysis. International Journal of Biometeorology. Az erdőfürdő stresszcsökkentő hatásával foglalkozó kutatások összefoglalása.

 

Kulcsszavak: Erdőfürdő hatása az immunrendszerre - Erdőfürdő a Bükkben - Természet stresszoldó hatása