Ha Bánkútra, a Fehér Sasba indulsz, sosem tudhatod mit sodor eléd a természet. Megesik, hogy varázslatot...
A mai blogot egy nagyon friss személyes élményem ihlette. Megpróbálom úgy átadni Nektek, ahogy én láttam és ahogy a Bükk azon a reggel megmutatta magát.
Teljesen szokásosan indult a nap. Elindultam Bánkútra a Fehér Sasba, Mályinka felől. Ezt az utat jól ismerem már: minden kanyart, minden kátyút, a sziklafalak meredek pontjait és azokat a különös formájú fákat, amelyek mintha őrként vigyáznák a rengeteget. Én szeretem a Bükköt minden arcával együtt, akkor is, amikor napfényes és barátságos, de talán még jobban, amikor ködös, komor és egy picit misztikus. Decemberben és januárban gyakran ilyen.
Köd előttem, köd utánam. A reggeli csendben különösen résen kell lenni, mert ilyenkor előmerészkednek az őzek: bizonytalanul, nagy, ártatlan szemekkel nézik az autót, ahogy lassan elhalad mellettük és megtöri a Bükki Nemzeti Park általános nyugalmát. A Fehér Sas Panzióhoz vezető út szűk, kanyargós, de annál gyönyörűbb annak, aki figyeli a részleteket. Itt nem is lehet rohanni, aki hozzánk igyekszik, úgyis lelassul… a természet majd rákényszeríti.
Ahogy egyre feljebb értem, a köd egyre sűrűbben ölelt körbe. Alig láttam pár métert előre, a fák törzsei szellemként tűntek fel majd simultak vissza a szürkeségbe. Ilyenkor sokat ér a helyismeret, na meg a Bükk iránti bizalom.
És egyszerre megtörtént az a pillanat, amiért érdemes volt reggel elindulni.
Mintha valaki hatalmas reflektort kapcsolt volna fel a hegy tetején. Egyetlen, tiszta napsugár tört át a köd falán, és fénytömbként világított be a fák közé. Alatta az avar hirtelen aranybarnán ragyogott fel, egy-egy árnyékos részen pedig kékesen derengett a még el nem olvadt hó.
És akkor átléptem azon a vékony határon.
A téli ködből a tavaszi napsütésbe.
Mögöttem a sűrű felhőréteg, előttem tiszta, ragyogó fény. Olyan volt, mintha a felhők fölé vezetne tovább az út…
Most felmerülhet benned a kérdés, hogy mégis mit láttam, vagy mit fogyasztok, hogy ezt látom. (Amúgy kávét… :-D) Viccen kívül, a természettudomány szerint ez az inverziós ködtenger egyik legszebb változata. Télen gyakran előfordul, hogy a völgyekben hideg, páradús levegő reked meg. E fölé melegebb, szárazabb levegő kerül, ami lezárja a hideg réteget, így kialakul egy tejfehér, mozdulatlan ködtakaró.
A jelenség oka, hogy a hideg levegő nehezebb, ezért beszorul a mélyebben fekvő területekre, a melegebb pedig felette marad. A napsugarak ezt a felső, tisztább réteget világítják be először, miközben a köd alul még tartja magát. A fénysugár, amit láttam, valószínűleg a ködfelhő egyik „résén” áttörő napfény volt – ezek a fényoszlopok gyakran drámai, aranyló hatást keltenek.
Amikor visszanéz az ember, valóban olyan, mintha a felhők felett járna. Pedig csak a természet játszik egy kis optikai varázslatot. Ezek azok a pillanatok, amikor az ember rájön, milyen különleges hely is Bánkút… és milyen szerencsések vagyunk, hogy ezt nap mint nap láthatjuk.
Ha te is szeretnél inverziós ködtengert látni, akkor bizonyára már tudod mit kell tenned. Gyere fel Bánkútra a Fehér Sasba, vagy még jobb, aludj a panzióban, reggel kelj korán és indulj el túrázni! Ha engem kérdezel biztosan nem fogod megbánni!
Baráti üdvözlettel,
Beáta
A Fehér Sas Panzió és Étterem (egyik) lelkes dolgozója
Kulcsszavak: Mályinka - Fehér Sas inverziós ködtenger - Bánkút kirándulás köd
